35 perc 180-as pulzussal, utána erődemonstráció

Az utóbbi hetekben mindig a Honvéd meccset nézem a Videoton meccs előtt, ami abból a szempontból egész jó gyakorlat, hogy elég rendesen felspanolom magam a meccsre, a pulzusom se 75 környékén mozog, mint általában és ez most se volt másképp. Nem mintha nem bíznék a Vidiben, hogy elkalapálják a Fradit, de a Loki – Honvéd 2-5 után szerintem mindenkinek az agyában ott volt kicsit a kisördög, hogy mi van, ha ma vége. Majd csak jövőhéten lesz vége és mi fogunk örülni.

A hangulatra nem lehetett panasz, olyannyira, hogy szerintem amióta ideiglenes otthonunk lett e piciny falu kicsit túlméretezett stadionja, azóta szinte biztos, hogy most volt a legjobb a hangulat (talán még a Honvéd elleni hazain lehetett valami hasonló). Az előkép nagyon rendben volt, az RBD odatette magát, már várom a jövő heti installációt.

Aztán úgy elkezdődött a meccs, hogy csak néztünk. Óriási Scepovic helyzet, piros lap gyanús lerántás a 16-os vonalán (szintén Scepovic) és jön a hidegzuhany. Az ellentámadásból kialakított szöglet után egy öngóllal vezet a Fradi.

Na most akkor mi van? Bajnok a Honvéd, ha így marad, de 85 perc még vissza van. Gyáva népnek nincs hazája, de egész masszívan felment a pulzusom, kicsit elborult minden és olyan ideges voltam, mint nagyon régen. Aztán egy perc múlva megint naggyá tettük Dibuszt, majd Lazovic szabadrúgását is megfogta. Jöttek a Videoton helyzetek, de csak nem akart jönni a gól az idő meg csak fogy. Masszív Honvéd-szurkoló főnököm konkrétan  teljesen Fradi-szurkoló kompatibilissé tette magát pillanatok alatt, egy ilyen csodás üzenetet is kaptam tőle meccs előtt 5 perccel. Magamban mondtam, én be nem megyek hétfőn dolgozni, ha ma kikapunk.

Aztán jött a parádésan visszatérő Suljic és az Isteni Danko Lazovic és legalább 16 tonna súlyú kő esett le szerintem mindenki szívéről. Az onnan következő 10 perc teljes eufórikus állapot, jöttek a gólok egymás után, csak artikulálatlan hangfoszlányok és egymásba ölelkező emberek végtagjairól szólt a történet. 10 perc alatt olyan szinten lerendeztük a meccset, hogy a Fradinak ideje se maradt feleszmélni a sokkból. Itt még csak azért nem nyugodtam meg, mert tombolt bennem a nem kevés adrenalin.

A második félidőben kis túlzással azt láthattuk, amit Újpesten is, annyi különbséggel, hogy itt a lelassított tempó még mindig hozott pár elég komoly gólt. Ha fontos lett volna, hogy 5 góllal nyerjünk, akkor nyertünk volna 5 góllal. A végén Maric még kihasználta a Fradi legjobbjának, Dibusznak a parádés 12 méteres felszabadítási kísérletét, így 4-1 a vége. Egy csodálatos estét varázsoltak a srácok, amit egy darabig nem felejtünk, de legalább szombatig biztos nem.

Verdikt. Suljic fantasztikusan tért vissza a sérült Hadzic helyén, gyakorlatilag mindkét szélen bolondot csináltunk a Fradiból. Ha én lennék Berg, akkor biztos, hogy ugyanígy küldeném fel a csapatot a Honvéd ellen. Lazovic megint vezér volt, szinte csak a szokásos. A 4 sárgája miatt nem is véletlen, hogy le is hozta őt Berg, nehogy kisárgázza magát a döntőre. A védelem teljesen rendben volt, leszámítva azt a szerencsétlen mozdultatot a meccs elején Negotól, amiről Kovácsik se nagyon tehetett. Pátkai és Varga Józsi hozták a sallangmentesen a középpálya közepén védekezésben és labdaszerzésben, a 3. gól pont tőlük indul egy labdaszerzés után. Scepovic meg kicsit magának köszönheti megint, hogy nem szerzett gólt, bár egy tizenegyest és egy piros lapot majdnem összehozott, csak Iványi valamelyik másik meccset nézte.

Ezek után jöhet a bajnoki döntő, mindkét csapat egy erőteljes önbizalomfröccsel várhatja a szombati meccset, egy igazi futballünnep lesz az. Már most beleborzongok. Legyen már szombat! Hajrá VIDI!!!