Bajnoki döntők

Ki ne tudná, bajnoki döntőt játszunk a Honvéd ellen, ahol ha nyerünk, akkor mi vagyunk a bajnokok, ha nem akkor a Honvéd. Tiszta sor. Elég ritkán alakul ki ilyen sorsolás, hogy az első kettő játszik az utolsó fordulóban, még ennél is ritkábban, hogy ezen múlik minden. Jöjjön most a történelemkönyvek fellapozása.

forrás: rangado.hu

Az összevetésben a magyarfutball.hu oldalát vesszük alapul és többnyire azokat az eseményeket fogjuk fellapozni, ahol olyan csapatok játszottak egymás ellen az utolsó körben, ahol mindkettőnek van matematikai esélye a bajnoki címre. Így esik ki például az emlékezetes 2006-os év, amikor 3-1-re vertük az Újpestet a Puskás Ferenc stadionban, kikaparva ezzel a Lokinak a gesztenyét.

2003/2004

Az utolsó forduló előtt így állt a tabella: DVSC 56 pont, Újpest 55 pont, FTC 54 pont.
Az utolsó forduló párosítása: FTC – DVSC és MTK – Újpest.
A Lokinak a győzelem biztosan elég volt a bajnoki címhez, a Fradinak a győzelem legalább második helyet jelentett, ahogy az Újpestnek is, így ők függtek a másik meccstől is. A Fradi 15 perc után már 2-0-ra vezetett, végül sima 3-1 lett, míg az Újpest hátrányba került, majd egyenlített 15 perccel a vége előtt, de hiába kapta meg a Loki bukásával a lehetőséget a bajnoki címre, az MTK megakadályozta őket a bajnoki cím megszerzésében. Mindig jövőre?

1963 ősz

1962/63-as szezonban még ősz-tavasz rendszerű bajnokságot írtak, 1964-től pedig már tavasz-őszi rendszert, ennek volt köszönhető, hogy 1963-ban egy őszi bajnokságot is kiírtak, aminek a végén a Győri ETO története első bajnoki címét szerezte meg.

A 14 csapatos minibajnokságban mindössze 13 fordulót rendeztek, ahol bátran kijelenthetem, hogy a legnagyobb káosz végjáték történt, amit el lehet képzelni.

Az utolsó forduló előtt így állt a tabella(figyelem, itt még csak 2 pontot ért a győzelem):
Fradi 17, Honvéd 16, Győr 15, Komló 15
Utolsó forduló párosítása: Szeged – Fradi, Győr – Csepel, Komló – Honvéd
Elméletileg lehetne bajnok a Komló is, de annyira rossz a gólkülönbsége, hogy erre reális esélye nincs. A Honvédnak jó az X, ha a Fradi bukik, de a Győr nem nyer. A Győr bajnok, ha nyer, a Honvéd nem nyer és a Fradi pedig kikap. Durva többismeretlenes egyenlet.
A záró fordulóról itt lehet olvasni a korabeli Képes Sport hasábjait.
A Komló – Honvéd mérkőzés gólnélküli döntetlent hozott, a Fradi hiába vezetett Albert Flórián góljával Szegeden, a SZEAC fordítani tudott, így nevet harmadikként a Győr lett a bajnoki, akik 2-0-ra gyűrték le a Csepelt.

Végeredmény:
Győr 17, Honvéd 17, Fradi 17, Komlói bányász 16

1947/48

Az 1947/48-as bajnokságban az utolsó előtti fordulóban így állt a bajnokság:
Csepel 50 pont, Fradi 50 pont, Vasas 49 pont.
Az utolsó forduló párosítása: Csepel – Fradi és MTK – Vasas.
A Csepel – Fradi meccsen a győztes biztosan bajnok, viszont döntetlen esetén a Vasas megnyerheti a bajnokságot, ha legyőzi idegenben az MTK-t. A Csepel – Fradi meccsre 34000 néző látogatott ki, míg az MTK – Vasas meccsre 18000 néző volt kíváncsi a fennmaradt írások szerint.

Nosztalgikusnak tűnő, bár közel sem biztos, hogy tiszta mérkőzésekről olvashatóak az alábbi sorok:

1948. június 17-én Csepelen nem mindennapi kilencven percet játszottak. Amelyik csapat győz az a bajnok, döntetlennél pedig a Vasas. A Csepel – Ferencváros (4-3) mérkőzésen a Fradi a 3. percben már 2-0-ra vezetett. A Csepel 0-2-ről egyenlített, majd 3-3 után hét emberrel is -tíz ferencvárosival szemben- megszerezte a győzelmet. – olvasható a magyarfutball.hu-n

Gyetvai László: A ’48-as Csepel-Fradi. Egyszerűen nem bírtunk a Csepellel, döntetlenre állt a meccs. Ebben az esetben a Vasas nyerte volna meg a bajnokságot, amit egyik csapat sem szeretett volna. Inkább megbeszéltük, hogy mi legyen a találkozó vége, és hozzásegítettük a Csepelt a bajnoki aranyhoz. – olvasható a magyarfutball.hu-n

A bajnokság végeredménye a híres csepeli döntőn formálódott ki. Ha a Csepel győz, ő a bajnok, ha a Ferencváros győz, övé a babér, döntetlen esetén viszont a Vasasé! 3:3 után Fenyvesi, a csepeli jobbszélső lerohant, lőtt, Henni, a Ferencváros kapusa kiejtette kezéből a labdát — szinte odadobta Pintér elé — s a csepeli balszélső a kapuba lőtte! – tempofradi.hu

Így a végeredmény: Csepel 52, Vasas 51, Fradi 50

1934/35
Az utolsó fordulóban az Újpest két pontos előnnyel várhatta a Fradi elleni rangadót, ahol a Ferencvárosnak 3 góllal kellett volna nyernie a bajnoki cím megszerzéséhez a 1500 néző előtt Újpesten. Ez nem sikerült, a 0-0-ás döntetlen után az Újpest örülhetett.

1903
Az utolsó forduló előtt a 18 pontos MTK fogadta a 19 pontos Fradit, a 18 pontos Budapesti TC pedig a 33 FC vendégeként lépett pályára.
Az MTK hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett a Fraditól, míg a BTC 2-2-re ikszelt, így a Fradi lett a bajnok.

Így kijelenthető, hogy soha nem látott bajnoki döntő kerül sor idén az NB1 33. fordulójában, az 1934/35-ös szezonnal ellentétben, itt nem kell több góllal nyernünk és a többi mérkőzés sem befolyásolja a végeredményt. Történelmi mérkőzés lesz a szombati Honvéd – Videoton.