A bajnokavatás óta folyamatosan lehetett hallani pletykákat arról, hogy mi lesz az edzőnknek és több játékosnak a sorsa. Egy idő után a sárdobálás is megkezdődött és egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban. Összegyűjtöttem (talán) az összes interjút, amit Videoton alkalmazott vagy maga a tulajdonos nyilatkozott és bármilyen átigazolással, szerződéssel kapcsolatos.
Május 3.
Joan Carrillo
Még egy év van hátra a szerződésemből, mindenképpen ki akarom tölteni. Jól érzem magam a csapatnál és a városban. Szeretném megköszönni azoknak, akik megadták nekem a lehetőséget az edzősködésre, és azoknak is, akik nem bíztak bennem, mert ők is még erősebbé tettek, így tudtam sikeresen dolgozni a Videoton kispadján.
Május 5.
Juhász Roland
Sok játékosnak lejár a szerződése, és nem tudom, a hosszabbítási folyamatok milyen fázisban vannak. Az biztos, hogy jó lenne a keretet egyben tartani, mert ez összeszokott csapat, és a rövid nyári szünetben nehéz újat építeni. A nemzetközi kupára való felkészülés szempontjából mindenesetre kedvező, hogy már eldőlt a bajnokság…
…A leggyakoribb kezdőcsapatból öt játékosnak is lejár a szerződése, márpedig ha ennyien elmennek, az komoly érvágás bármelyik csapat életében. Ezért is bízom benne, hogy sikerül megoldást találni…
Szeretnél maradni a Videotonnál, vagy még szóba jöhet egy külföldi váltás?
Ha úgy alakulna, akár belevágnék.
Ha mondjuk azt mondaná Dárdai Pál, hogy visz a Herthához, mennél?
Persze, ki mondana nemet erre? Azért egy Bundesliga-csapatról beszélünk. Jó érzéssel töltene el, ha Berlinbe hívna.
Május 6.
Feczesin Róbert
Azt mondom, hogy maradok a Videotonnál, de természetesen, ha olyan megkeresés van, szerintem akkor a klub és én sem fogok elzárkózni attól, hogy külföldön próbáljam ki magam.
Burcsa Győző
Egy évvel ezelőtt egy szétesett csapathoz érkezett. Mi volt a három legfontosabb dolog, amit meg kellett változtatni ahhoz, hogy idén bajnok legyen a Vidi?
– Egységet és rendet kellett teremteni, egy olyan rendszert, amelyben mindenki tudja, hogy mi a feladata. Ez akkor még nem volt természetes a Videotonnál, annak ellenére sem, hogy minden feltétel biztosítva volt az eredményes munkához. Ezt követően meg kellett tisztítani az öltözőt, 8-10 olyan játékost elküldtünk, akik rossz irányba vitték a csapatot. Ezen kívül fontos volt az új látásmód és az a komolyság, ami engem mindig is jellemzett. Bebizonyosodott, hogyha egy miliőben rend van, akkor jön az eredmény is – mondta Burcsa Győző a csakfoci.hu-nak.
Önnek mennyi szerepe volt abban, hogy ki maradt és ki ment a játékosok közül?
Az edzővel együtt döntöttünk, de a munka népszerűtlen része rám hárult, hiszen én bontottam szerződést azokkal a játékosokkal, akikről úgy ítéltük meg, hogy nem jelentenek erősítést. Joan Carrillo pedig úgy lett edző, hogy én szavaztam neki bizalmat egy személyben. Korábban pályaedző volt, ennek ellenére vállaltam érte a felelősséget. Három éve itt dolgozott és jól ismerte a játékosokat, úgy gondoltam, megbirkózik a feladattal. Az idei szezonra az volt a célkitűzésünk, hogy stabilizáljuk a helyünket és elinduljunk a nemzetközi kupák valamelyikében. Az ősz végén azonban már nyilvánvaló volt, hogy ennél magasabb céljaink is lehetnek.
Télen három meghatározónak hitt játékost igazoltak, akik alig játszanak a csapatban. Ez azt jelenti, hogy ennyire erős a Videoton, vagy ezek az igazolások nem váltak be?
Egyik sem igaz. Az, hogy egy igazolás beválik-e, csak akkor derül ki, ha az adott játékost a vezetőedző a pályára rakja. Ez nálunk nem valósult meg, 8 perc alatt ugyanis semmi nem derül ki. Ezt a három futballistát azért igazoltuk, hogy a jövő csapatát építsük. Nekem személy szerint az is fontos volt, hogy európai futballkultúrával rendelkező országokból is tudjunk igazolni, hiszen ez megteremtheti annak az alapját, hogy az elkövetkező években ezekről a helyekről könnyebben tudunk játékosokat magunkhoz csábítani. Nekem ne mondja senki, hogy az a futballista, aki 180 meccset lehúzott a holland bajnokságban, ráadásul 83 perces meccsátlaggal, vagy az, amelyik Sousánál rendszeresen játszott a Maccabiban, vagy az, aki a macedón válogatottban és a CFR Clujban standard kezdő tag volt, egy Videotonnak ne lenne erősítés. Az összeállítás azonban a vezetőedző dolga, ebbe soha nem szóltam bele és nem is fogok.
Állítólag Joan Carrillóval nem felhőtlen a viszonya…
Nézze, ha egy munkahelyen, ahol eredményt akarunk elérni, mindenki egyetért a másikkal és mindenki bólogat, akkor úgy járhat, mint a Videoton tavaly. Persze, nem mindenről gondolkodunk egyformán, de ebben nem látok semmi kivetnivalót. Ha ebből valaki azt szűri le, hogy mi nem vagyunk jóban, az az ő szíve joga.
Nyáron több meghatározó játékosnak lejár a szerződése. Velük mi lesz?
Az elmúlt hónapokban rengeteg téves információ jelent meg ezzel kapcsolatban. Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba. Calatayudnak, Stopirának, Sándor Gyurinak, Oliveirának és Nikolicsnak jár le a szerződése. Nikolics egyértelműen jelezte, hogy külföldön szeretné folytatni a pályafutását és ehhez kívánunk neki sok sikert. De a klub a többi játékosnak, akikre számítunk a jövő szezonban is, megtette az ajánlatát, amely sokkal kedvezőbb volt a mostaninál. Van olyan játékos, aki öt ajánlatot is kapott már. Mivel nem látok a fejükbe, nem tudom, hogy mi a szándékuk. Az edzőnk lehet, hogy jobban tudja, mivel tavasszal rendszeresen játszatta ezeket a játékosokat…
A téli átigazolási szezonban azonban mást sem lehetett hallani, minthogy például Nikolicsot nagyobbnál nagyobb külföldi klubok keresik. Ezeknek volt igazságalapja?
Ön szerint, ha kaptunk volna ajánlatot Nikolicsért, akkor még itt játszana? Egyetlen ajánlat sem érkezett sem érte, sem a többiekért. Mi természetesen szeretnénk őket megtartani, de van egy határ, amit a Videoton meg tud adni a játékosainak. Ha egy labdarúgó háromszor annyit keres, attól még nem lesz háromszor olyan jó játékos, ezzel talán mindenki egyetért. Ahogy az üzleti életben, a labdarúgásunkban is meg kell találni a megfelelő ár-érték arányt. A szezon előtt például kitaláltunk egy progresszív, növekvő prémiumrendszert a sorozatos győzelmekért, ami sokaknak nem tetszett, mivel alacsonyabb összegről indultunk, mint ami a tavalyi prémium volt. Három hónap után aztán ezzel már senki nem foglalkozott, hiszen a jó az mindenkinek természetes.
Videoton első bajnoki címe után távozott a vezetőedző. El tudja képzelni azt a furcsa szituációt, hogy a második aranyérem után is edzőt váltanak?
Tudom, hogy a városban azt pletykálják, hogy nem marad. Az edzőnknek azonban élő szerződése van. Én vagyok a közvetlen munkahelyi felettese, de nem jelezte még felém, hogy ezt nem szeretné kitölteni. Úgyhogy a mostani információim birtokában kijelenthető, hogy a Videotonnál jelenleg nincs edzőkérdés.
Május 7.
Dinko Trebotic
Mindig vannak pletykák, de nem foglalkozom különösebben velük. Még három évig érvényes a szerződésem a Videotonnal, nincs a terveim között a távozás.
Kovács Ferenc
…Nagyon nagy változások a tavalyi és idei szezon között a keretben nem történtek, ellenben érkezett Burcsa Győző szakmai igazgatónak három éves hosszú távú tervvel. Olyan csapatot akarunk összehozni, amely ez időszak végén már alkalmas lehet a jó BL-szereplésre. Az új vezető ugyanakkor jó belső miliőt alakított ki, elküldve a nem idevaló mentalitású játékosokat. Kellett egy olyan szakmai vezető, aki az edzők kénye-kedve szerinti játékosigazolások helyett a klub hosszú távú érdekeit nézi…
Döntő jelentőségű volt Carrillo kinevezése, mert ő már ismerte a csapatot, nem kellett azt felforgatni új játékosdömpinggel. Hogy kizárt-e Carrillo elcsábítása? Nem tudok a vezetőedző távozásáról, bár ez a személyi kérdés kizárólag Burcsa kezében van. Nem tudom, mennyi ezekből az ajánlatokból a reklám, tapogatózás, ahogy ez ilyen jó teljesítmény után szokásos. Hogy lenne-e magyar edző, akit el tudnék képzelni nálunk? Biztos hogy volna, de most nem foglalkoztat senkit ez a kérdés: Carrillo maradna, mi sem akarunk megválni tőle – ha mégis hatalmas lehetőséget kapna, ez a klub mindig humánus volt, akár Paulo Sousával, nála is hozzájárultunk ahhoz, hogy elmenjen…
Juan Calatayud
Szeretnék hozzátok szólni Videoton szurkolók! Első szándékom mindig az volt, hogy a Videoton csapatában maradjak. A családom és én nagyon boldogok vagyunk Székesfehérváron, de a klub az ajánlatával arra kényszerít, hogy távozzak. Azt is szeretném, elmondani Nektek, hogy sokáig vártam a Vidi ajánlatára, de máig nincs érdeklődés a csapat felől. Szóltam a menedzseremnek, hogy kezdjen új csapatot keresni.
Május 10.
Sándor György
Nem tudom, milyen összetételű keret vág neki az európai kupasorozatnak. Az biztosnak tűnik, hogy én nem maradok, ugyanis lejár a szerződésem, s egyelőre nem tárgyaltak velem a hosszabbításról. Viszont a tévé előtt természetesen drukkolok a Videotonnak… Sajnálom, hogy így alakult, hogy merre vet a sors, nem tudom.
Joan Carrillo
Nekünk már a BL-re kell fókuszálnunk, ezért azok a játékosok is lehetőséget kaptak, akik biztos, hogy jövőre is nálunk fognak játszani.
Május 12.
Nikolics Nemanja
Nagyon nehéz volt a döntés, sokat gondolkoztam rajta. Öt éve vagyok a Videoton játékosa, megszerettem a klubot, a szurkolókat, a várost, meg persze a csapatot is, de úgy érzem, eljött az idő, hogy kipróbáljam magam egy erősebb bajnokságban. A Debrecen elleni mérkőzést követően beszéltem a sportigazgatóval, és elmondtam neki, hogy külföldre szeretnék igazolni. Októberben kezdtünk el tárgyalni a klubbal, de nem tudtunk megállapodni. Novemberben mondtam az elnök úrnak és a sportigazgatónak, hogy szívesen megméretném magamat külföldön, de amennyiben meg tudunk állapodni, akkor szívesen maradok. Sajnos nem tudtunk. Így a Debrecen meccset követően eldöntöttem, hogy bár fájó szívvel, de távozom. Egyszer azonban még szeretnék visszatérni.
Május 17.
Joan Carrillo
Az elsődleges oka az volt a változtatásnak, hogy a klub határozott célja, hogy az előttünk lévő meccseken már a Bajnokok Ligája-selejtezőre készüljünk, és azok, akik velünk lesznek a következő szezontól is, de eddig kevesebbet játszottak, lehetőséget kapjanak.
Május 24.
Joan Carrillo
Boldog vagyok itt, még egy év hátravan a szerződésemből. Jó szezont zártunk, kitűnő eredményeket értünk el. Most már a következő idényre és a Bajnokok Ligájára koncentrálok.
Május 29.
Juhász Roland
Ha megfelelően erősítünk, és ugyanúgy tesszük majd a dolgunkat, mint a mostani sorozatban, akkor akár megvédhetjük a címünket.
Filipe Oliveira
Filipe Oliveira két éves szerződéshosszabbítást ír alá a Videotonnal
Május 30.
Joan Carrillo
Van még egy év a szerződésemből hátra, most szeretnék a játékosaimra koncentrálni, megköszönni nekik a munkájukat, nagyon büszke vagyok rájuk. Nagyon hízelgő számomra a rengeteg pletyka, ami a külföldi csapatok érdeklődéséről szól, hiszen ezzel elismerik a munkám, ez jólesik, de jól érzem itt magam, és boldog vagyok. Ezeknek a híreszteléseknek túl nagy jelentősége nincsen. Új információval nem tudok szolgálni, de a futballban bármikor bármi megtörténhet.
Május 31.
Sándor György
Sándor Györgynek lejár a szerződése, nem hosszabít a Videotonnal.
Június 3.
Joan Carrillo
A Videoton FC felbontja Joan Carrillo szerződését.
Június 4.
Burcsa Győző
Az idényben elért eredményekkel mindenféleképpen elégedettek lehetünk, hiszen, története során másodszor, bajnoki címet szerzett, és Magyar Kupa döntőt is játszott a Videoton FC. Ugyanakkor a csapatépítés szempontjából sajnos súlyos időveszteséget is szenvedtünk. Az idény kezdete előtt sikerült rendet tennünk az öltözőben, és megtalálni a megfelelő arányokat a magyar játékosok és a légiósok vonatkozásában. A szakmai stábnak és a játékosoknak olyan feltételeket biztosítottunk, hogy csak a játékra kelljen összpontosítaniuk. Egy tízmeccses győzelmi sorozattal rajtolt a csapat, és fölényesen nyerte az őszi idényt. Mindezeket figyelembe véve megkezdtük a felkészülést arra, hogy megfelelő végkifejlet esetén eséllyel tudjunk indulni a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A téli felkészülés során folytatott tárgyalásokból kiderült, hogy lesznek játékosok, akiket a magyar labdarúgás jelenlegi, valós gazdasági lehetőségeit felmérve nem tudunk, vagy a hosszabb távú célokat szem előtt tartva nem akarunk megtartani. Azt is elmondtam már a kezdet kezdetén, hogy ahhoz, hogy közelíteni tudjunk a nemzetközi szinthez, fizikailag erősebb, gyorsabb, dinamikusabb játékosokra is szükségünk lesz. A már akkor, minden valószínűség szerint, távozónak számító Nikolics, Stopira és Sándor pótlására céligazolással olyan játékosokat szerződtettünk, akik a mienknél jóval előrébb járó klubokban, bajnokságokban is bizonyítottak. Marevál, Ivanovszki és Luijckx, amikor lehetőséget kaptak, megmutatták, hogy megfelelő szintű játékosok. Sajnos az ő beépítésük nem történt meg időben, és ennek következtében most olyan hátrányba kerültünk, ami komoly gondot jelent a BL-selejtezőre történő megfelelő felkészülésben. Tavasszal megállt a csapat fejlődése, nemhogy előrelépés, de a szinten tartás sem sikerült. Szemben például a legnagyobb hazai riválissal, amelyben a pillanatnyi érdekeken túllépve, tudatos, hosszútávra építő munka zajlott. Az utolsó mérkőzéseken az is tisztán láthatóvá vált, hogy ezzel lépéselőnybe került velünk szemben. A kialakult helyzetben a vezetőedző felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Ha nem tudta beépíteni a távozók helyére érkező játékosokat, akkor azért, ha nem akarta beépíteni őket, akkor pedig azért. Sajnos Joan Carrillo többszöri iránymutatás ellenére is figyelmen kívül hagyta a klub hosszú távú stratégiai érdekeit, ezzel szakmai, erkölcsi és anyagi kárt is okozott. A céligazolások beépítésének, a konkurenciaharcnak az elmaradása miatt például sokat gyengült a pozíciónk a lejáró félben lévő szerződéssel rendelkező játékosok ügynökeivel folytatott tárgyalások során. Furcsa, és sokszor egymással komoly összefüggéseket mutató ügynöki tevékenység sorát tapasztaltuk ebben az időszakban. Előfordult, hogy egy ilyen ügynök nyilvánosan is véleményt formált a klubnál folyó szakmai munkáról. Nemegyszer a játékosok sem értették, hogy mi is történik körülöttük. Aztán mire átlátták, több esetben már nem volt mit tenni. Ettől függetlenül megyünk tovább a megtervezett úton abba az irányba, hogy a játékosaink körül szövődött különböző érdekcsoportok befolyását visszaszorítva, a klub érdekeit előtérbe helyező, letisztult, hosszabb távú stratégiai célok mentén tudjuk felépíteni a szakmai munkát.
A körvonalak eddig is pontosan megvoltak, és Oliveira itt tartása is a körvonalak mentén zajlott. Természetesen folynak az egyeztetések a távozók pótlásáról. Hamarosan újabb konkrétumokkal fogunk előállni. A váltás elkerülhetetlen volt, mert a vezetőedző számos esetben a klub érdeke elé helyezte a saját egyéni érdekeit. Ezek a folyamatok a tulajdonos részére is hosszabb ideje nyilvánvalóak voltak, így teljes egyetértésben tudtuk meghozni ezt a közvélemény számára minden bizonnyal nehezebben értelmezhető döntést. A csapatépítés szempontjából elszenvedett időveszteséget azonban nem lesz könnyű ledolgoznunk.
Június 5.
Nikolics Nemanja
A gólom előtt jól eltaláltam a labdát, a legjobb helyre ment. Ezt a gólt a volt edzőmnek ajánlom, akit megdöbbenésemre elküldtek a Viditől. Profi módon felkészített minket, ebből a válogatott is profitált. A játékom olyan volt ezen a meccsen, mint ebben a szezonban a Videotonban. Jó munkát kaptam az edzőnktől. Régen nem volt szokásom távolról gólokat szerezni, idén ebben is sokat javult a játékom. Jobb a mozgásom, vannak területek, amiket be tudok futni.
Június 8.
Nikolics Nemanja
Nikolics Nemanja 3 éves szerződést ír alá a Legia Warszavával. Ingyen kerül a lengyel fővárosba.
Június 9.
Garancsi István
Nem így terveztük, azt hittem, felhőtlenül pezsgőzhetünk és élvezhetjük a sikert. Azt gondoltuk, Carrillo marad, de a téli felkészüléskor már kezdtek megjelenni olyan jelek, amelyek azt mutatták, nem jó úton jár. Nem egy konkrét eset miatt döntöttünk a váltás mellett, egyszerűen csak nem az történt a klubnál, ami a folyamatosságot biztosította volna, és amire ő is szerződött az idény elején, ezért elveszett a bizalom.
Azt kérte Burcsa Győző klubigazgató a vezetőedzőtől még decemberben, hogy mondjon neveket, kiket látna szívesen a csapatban. Carrillo csupa olyan nevet adott le, akik mind egy bizonyos ügynökhöz tartoztak, a mutatóik pedig egytől-egyig gyengébbek voltak a már a keretünkben lévő játékosoknál. Ez nem volt járható út. A klub azonban nem mehet bele egy olyan helyzetbe, hogy felkészületlenül érje, ha a reálisnál magasabb fizetési igénnyel előálló játékosok nem írnak alá. Nem tarthatunk puskát a fejükhöz, hogy azonnal szerződjenek le, pedig több szerződésajánlatot is kaptak tőlünk. Győző végül önmaga kezdett játékoskeresésbe. A végül idehozott, a mienknél komolyabb bajnokságokban bizonyított új játékosokat viszont az edző egyszerűen nem építette be a csapatba. Inkább játszatta Nikolicsot, akiről tudtuk, hogy az anyagi igényeit nem tudjuk és nem is akarjuk teljesíteni, mert mi a teljesítményorientált szerződésekben hiszünk, ő pedig magas alapfizetésből indult ki, évekre előre megállapodva.
Van ilyen, de amíg Sousa kitette a csapatból az akkor éppen a fellegekben járó Alvest, Carrillónak esze ágában sem volt Ivanovszkival a jövőt építeni. Alves esetében a klub végül nem lett nevetség tárgya, hogy az egyik legértékesebb játékosa ingyen távozik, hiszen Alvest el tudtuk adni. Igaz, a bajnokságban meg kellett elégednünk az ezüstéremmel. Ezúttal semmilyen következménye nem volt annak, hogy a játékosok nem kívánnak aláírni, hanem elsősorban a saját érdekeikkel foglalkoznak. Nekünk azonban a klub érdekeit kell néznünk. Ne kelljen már hősként ünnepelnünk, aki úgy játszhatott tavasszal, konkurenciaharc nélkül, hogy nem velünk képzelte el a jövőt. Emiatt most komoly hátrányban vagyunk a csapatépítés szempontjából, ami azért baj, mert kiemeltek vagyunk a Bajnokok Ligája selejtezőben, és ha az első kapun átjutunk, utána még négy meccsünk jön, és reális esélyünk kellene, hogy legyen az Európa Liga csoportkörére. Ez az esély, a vezetőedzőnek a klub érdekeivel ellentétes tevékenységének köszönhetően, most jóval kisebb.
A Vidit nem lehet megzsarolni, bár nincs sok eszközünk, nincsenek fegyvereink. Amíg én itt vagyok, mindenki megkapja a bérét, de irreális igényeket nem fogok teljesíteni. Továbbra is abban hiszek, hogy a célprémium ösztönző. Amikor tízet nyertek zsinórban, mélyen a zsebembe kellett nyúlnom, és ez így van rendjén. Elvégezték a munkát, én pedig, amire szerződtem velük, kötelesség szerint teljesítettem.
Az emberek azonban ebben a ligában leginkább ahhoz vannak szokva és szoktatva, hogy kis befektetéssel sok pénzt keressenek. Ebben nem vagyok partner.
Az egyéni érdekek nem írhatják felül a klub hosszú távú érdekeit. Oliveirán például azt lehetett érezni, hogy szeret itt lenni, örömmel aláírna, de attól tart, emiatt esetleg megorroltak volna rá az öltöző körül kialakult körök. De olyan játékos is van a távozók között, aki most már szintén örömmel maradna. Csak hát júniust írunk, az előző hónapokban pedig hagyta magát befolyásolni.
A Fradinál Doll mindenben együttműködik a vezetőséggel, és gondolom, tartja is magát a megállapodásokhoz. Carrillo ugyanakkor többszöri iránymutatás ellenére is ment a saját feje után, ezt pedig nem nézhettük tétlenül. Amikor a vezetőedző tavaly nyáron aláírta a munkaszerződését, pontosan tisztában volt vele, hogy ő a szakmai munkáért stratégiailag felelős klubigazgató beosztottja. A mi célunk az, hogy folytonosságot teremtsünk a klubnál. Azt szeretnénk elkerülni, hogy minden évben átalakuljon a játékoskeret, mert a frissen érkezett edző a régi embereit kiteszi a csapatból. Most is inkább építési terület a Videoton FC, mintsem bontási terület.
Ki akarna értelmetlenül szétverni egy bajnokcsapatot?
De a megtisztulásnál nincs fontosabb, én pedig a rend és a fegyelem híve vagyok. Lehet, hogy én is hibáztam, korábban lépnem kellett volna. Például, amikor Calatayud a közösségi médiában egyeztetés nélkül elbúcsúzott a klubtól, az edző azonban továbbra is őt állította a kapuba.
Június 10.
Nikolics Nemanja
A végén még mi, játékosok leszünk a hibásak azért, hogy megnyertük a bajnoki címet. Én mindenesetre hálás vagyok a tulajdonosnak, hogy megfelelő feltételeket teremtett. Azt viszont nem értem, hogy az aranyérem megszerzése után miért kellene magyarázkodnom. Az volt az elvárás velünk szemben, hogy az élen végezzünk – az élen végeztünk. Úgy tűnik, ennek nem mindenki örül… Arról, hogy konkurenciaharc nélkül kerültem be a csapatba, csak annyit: Feczesin Róbert és Mirko Ivanovszki személyében két vetélytársam is volt. Az edző nem azért tett be a kezdőbe, mert Nikolics Nemanjának hívnak, hanem mert az edzéseken azt bizonyítottam, hogy a meccseken a pályán van a helyem, a meccseken pedig azt, hogy én vagyok a legjobb góllövő Magyarországon. De ennél többet most nem akarok mondani, mert szeretnék a finnországi selejtezőre koncentrálni, utána viszont készséggel állok rendelkezésre.
Öt és fél esztendőt töltöttem a Vidinél, egyik szezon szebb volt, mint a másik. Hálás vagyok annak a négy edzőnek, akivel a Videotonnál dolgozhattam, különösen Mezey Györgynek és Joan Carrillónak. Előbbinek azért, mert ő vitt Fehérvárra, ő adta meg nekem az esélyt, hogy megküzdjek életem nagy lehetőségéért, utóbbinak pedig azért, mert ő hozta ki belőlem a legtöbbet. Hálás vagyok a játékostársaimnak is, mert nélkülük nem vallhatnám magam kétszeres bajnoknak és háromszoros gólkirálynak. És persze hálás vagyok a szurkolóknak, mert jóban-rosszban mellettem álltak. Az már más lapra tartozik, hogy mindezek ellenére a sportigazgatóval nem tudtam megegyezni. Már novemberben jeleztem, hogy ha hosszabb távon számolnak velem, szívesen maradok akár pályafutásom végéig is, ő azonban egyéves szerződést ajánlott. Nem volt benne logika, maradjunk ennyiben.
Június 11.
Bernard Casoni
Bernard Casoni a Videoton új vezetőedzője
források: vidi.hu, nso.hu, csakfoci.hu, origo.hu, goal.com, @Juan_Calatayud twitter, legia.com